Főleg akkor ne, ha az történetesen egy vasúti átjáróban van, akkor meg végképp ne, ha jön a vonat! Nos, itt minden „játszott”, a Ford sofőrjének viszont óriási szerencséje volt, hogy tudott hova tolatni.

Lengyelországban ugyanis olyan ügyesen vannak megoldva (legalábbis Wrocław-ban) az átkelők, hogy a sorompó és a sínek között van még egy „vörös zóna”, ami pontosan az ilyen helyzetekben lehet életmentő.

A Ford vezetője három rossz döntés után így legalább egy jót is hozott, eleve nem kellett volna behajtani az átjáróba, de még itt sem volt minden veszve, hiszen a buszsávban is simán „előre menekülhetett” volna, és ha nem pánikolt volna be, követhette volna a sort.

Így viszont inkább visszatolatott (és igazság szerint ez volt az egyetlen jó döntés), hogy a sorompó kicsit megpaskolhassa a hátát, hogy aztán mindenki mehessen a dolgára.