Három SUV, egy ferdehátú és egy kisbusz - ezt kínálja jelenleg a Volkswagen a tisztán elektromos ID. kínálatában. A szedán 2023 második felében követi majd, kezdetben Kínában, de addig még van mit tesztelni. Egy sorozatgyártás közeli prototípust már becserkésztek Németország utcáin, miközben ügyes álcázást viselt, hogy becsapja a gyakorlatlan szemet. Szerencsére mi ennél rafkósabbak vagyunk.

A Passat szedánról szóló pletykák szerint a következő generációs modell csak kombi lesz, az ID. Aerót lehet közvetett utódjaként aposztrofálni. Nem ez lesz a Volkswagen első elektromos szedánja, tekintve, hogy az e-Lavida már egy ideje létezik Kínában, de ez lesz a VW főmárkájának első globálisan elérhető, nulla károsanyag-kibocsátású szedánja. Hogy képet kapjunk a formatervéről, nézzük csak meg a nemrég bemutatott ID. Aero koncepciót, amely maga is a 2018-as ID. Vizzion alapjaira épül.

Az itt látható prototípus furának tűnik a hamis dizájnelemek miatt, miután matricákat ragasztottak a fényszórókra, a hűtőrácsra és a hátsó lámpákra, hogy úgy tűnjön, mintha egy Jetta lenne. A viccesen hamisított kipufogóvégek belső égésű motorral felszerelt tesztautó illúzióját akarják kelteni. Még nem tudni, hogy ez egy hagyományos szedán vagy egy praktikusabb liftback lesz-e, de reméljük, hogy az utóbbi.

Azt tudjuk, hogy meglehetősen nagy autó lesz, hiszen a frissített koncepció majdnem öt méter hosszú volt. Egy kombi-származék tűnik megalapozott tippnek, figyelembe véve, hogy a VW már 2019 végén megmutatta az ID. Space Vizziont. 

Abból a néhány adatból, amit a VW kiadott az ID. Aeróról, tudjuk, hogy a koncepció 22 colos kerekeken ült, és karcsú karosszériája viszonylag alacsony, 0,23-as légellenállási együtthatóval rendelkezett. Az európai modell 620 kilométeres hatótávra lesz jó a WLTP-ciklusban, de ahogy az lenni szokott, az amerikai specifikációjú modell megfelelő EPA-értékelése kisebb lesz.

A kirakós másik darabja, ami jelenleg hiányzik, a szériamodell hivatalos neve. A logika azt súgja, hogy ID.7 lesz, mivel a VW már árul egy ID.6-os háromsoros SUV-t Kínában, ahol az Audinak van egy ennek megfelelő Q5 E-Tronja. Egy esetleges ID.8-ast már közvetve bejelentettek egy évvel ezelőtt, amikor nyilvánosságra hozták egy Atlas méretű elektromos SUV terveit.

Az elektromos kínálat másik végén a VW egy 2025-re tervezett belépőszintű EV-t tervez, amely az e-up! helyébe lépne, és előzetes ára 20 000 euró lenne.


A Volkswagen Phaeton második generációja sosem került gyártásba, de prototípus készült belőle, erről tett közzé képeket a gyártó pár napja, itt lehet őket megnézni.