A Tesla mostanában több hasonló incidensbe is belekeveredett, legutóbb egy müncheni bíróság egy elégedetlen Model X tulajdonos javára döntött, és kimondta, hogy a Teslának vissza kell térítenie neki a 112 ezer eurós vételára nagy részét

Az ítélet azután született meg, hogy a bíróság megkapta a technológia hatástalanságáról szóló dokumentumot. A műszaki jelentés szerint az Autopilot képtelen "megbízhatóan felismerni az akadályokat", például az építési területeken szűkülő sávokat.

Ráadásul azt is megállapították, hogy a rendszer túlságosan a fékekre támaszkodik. A jelentés ezt "masszív veszélyforrásként" említi. Az autógyártó jogi csapata erre azzal érvelt, hogy az Autopilotot nem városi használatra tervezték, ugyanakkor ezt a bíróság elutasította.

A felperes ügyvédje, Christoph Lindner néhány erős szót is intézett az autógyártóhoz. „Ez ismét azt mutatja, hogy a Tesla nem tartja be teljes körű ígéreteit, amikor az Autopilotról van szó” – írta meg a Carbuzz.

Sokatmondó, hogy az esetek után a Tesla több mint 200 alkalmazottat bocsátott el az Autopilot részlegből, a mesterséges intelligencia vezetője, Andrej Karpathy pedig felmondott a vállalatnál. Tagadhatatlan, hogy a technológia figyelemre méltó, de túl sok rés van a páncélján.


Ezt is olvasd el: Majdnem eléri a 350 km/h-s sebességet az Autobahnon a Bentley Continental GT Speed