Az Euro NCAP megint nem bírt magával, ezúttal a megújult Toyota Aygót törték össze, szokásukhoz hűen elég alaposan. Megérte azonban elbánni vele, hiszen bebizonyította, kisautóknál sem kell beérni 2-3 csillaggal.
Lehet az 4 is, csakúgy, mint az Aygo esetében, ami az előző szériánál kereken egy csillaggal kapott többet, mely annak fényében különösen szép teljesítmény, hogy a kettejük közötti korkülönbség csaknem 8 év, az Euro NCAP pedig jóval szigorúbb lett azóta.
Ne felejtsük el persze gyorsan hozzátenni, hogy ez már nem a korábbi generációk francia alapjaira épült, a Toyota ezúttal másik padlólemezt szánt a mininek, az Aygo X a TNGA-B platformra épül ugyanis, akárcsak a Yaris.
A Yaris ugyan a maximális 5 csillagot kapta az Euro NACP-től, de százalékokban mérve az Aygo sem marad el sokkal tőle, a felnőtt- és gyermekvédelem egyaránt 78%-ot kapott, míg a gyalogosvédelem 74%-ot, a legjobban pedig a biztonsági asszisztenciák terén teljesített, 81%-kal.
Ezt is olvasd el: Illegális versenyen bukott hatalmasat egy Nissan 350Z és sofőrje