"Nagyon meleg volt aznap (06.30., a felvételen a dátum/idő hibás), ahogy ezen a héten szinte folyamatosan. A Nagyvárad térről mentem a Haller utcán, a Soroksári útra. A Mester utca előtt jártam, mikor elhaladtam a sárga Suzuki és a robogós mellett.
„Előttem egy román rendszámú autó, ő előtte pedig két egymás után haladó biciklis. A biciklisek sajnos csak ezt a sebességet tudták tartani, ami már az előttem lévő autósnak sem tetszett, ezért bár a Mester utcára akart jobbra kanyarodni (van jobbra kanyarodó sáv) még előtte kormányt rángatva majdnem belement a biciklisek balról előzésébe a középső, egyenesen haladó sávban.”
„A felvételen hallható, hogy magamban el is mondom, hogy "nem tudod kielőzni őket - a kereszteződés előtt. (Erre ő is rájött, fel is hagyott a tervével.) Szinte ebben a pillanatban meghallottam hátulról a csúszást. Behúzódtam a jobb sávba, kiraktam a vészvillogót. Kiszálltam, megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, azt mondták igen, ezért utána tovább is mentem.”
„Azért küldtem el a videót, mert úgy gondolom, hogy ez a meleg miatti figyelmetlenség volt, én úgy vélem látni, hogy a Suzuki a kormányrángatás előtt nem a türköt nézte, hanem az előttem lévőket, ezért biztos vagyok benne, hogy ez figyelmetlenség, meleg miatti kapkodás volt. Tanuljunk ebből.”
„A másik, hogy a robogóval közlekedők figyelmébe szeretném ajánlani - mivel ők valószínűleg nem jártak motoros képzésre -, hogy gyakorolják a vészfékezést (progresszív fékezést) és vészkikerülést, esetleg menjenek el egy motoros vezetéstechnikai tréningre, mert nagyon sok hasznos dolgot tanulunk, amivel ezek a helyzetek elkerülhetők.”
„Az internet népét pedig szeretném kérni, hogy ne ekézzék a balesetben résztvevőket, nézzék meg és tanuljanak más hibájából, de egymás csépelése teljesen fölösleges idő- és energiapazarlás" – írta a sofőr a Bp-i autósok közösségének youtube-oldalára feltöltött videója alá.
Ezt is olvasd el: Megint romlani kezdett a Tesla Model Y-ok összeszerelésének minősége?