A 2023-as Land Rover Range Rover Sport idén májusban debütált hivatalosan, és egy elérhető plug-in hibrid hajtásláncot, valamint egy BMW-től származó, duplaturbós V8-ast hozott magával. Az árak az Egyesült Államokban 84 350 dollárnál kezdődnek a 3,0 literes mild-hibrid turbóért, és egészen 122 850 dollárig terjednek a P530 First Edition esetében, amely 523 lóerőt és 750 newtonméter nyomatékot produkáló V8-as motorral készül (az árak forintban 30-45 milliót tesznek ki nagyjából). Egy még erősebb változat áll jelenleg fejlesztés alatt, és az SVR jelzőt fogja viselni, amikor még az év vége előtt bemutatkozik.

Láttuk, ahogy a Land Rover tesztelte a Range Rover Sport SVR-t közúton és a Nürburgringen, és tudjuk, hogy a fejlesztési munkálatok már előrehaladott állapotban vannak. Valószínűleg ez a legjobb pillanat arra, hogy megosszuk a nem hivatalos rendereléseket, amelyek a teljesítmény-SUV formatervét mutatják be, a fenti galériában látható digitális rajzok a Kolesa.ru-nál dolgozó kollégáink jóvoltából készültek. Bár ez pusztán a művészek fantáziája a rendelkezésünkre álló kémfotók alapján, úgy gondoljuk, hogy ezek a renderelések nagyon pontos képet rajzolnak az új RRS SVR-ről.

Az eddigi ismereteink szerint az új Range Rover Sport SVR a Land Rover MLA-Flex platformjára vált, akárcsak a normál Range Rover Sport, és a BMW X5 M-ből származó 4,4 literes, duplaturbós V8-as motort kapja. Ez a malom 615 lóerőt és 750 Nm nyomatékot produkál Competition kivitelben, és arra számítunk, hogy az angol konkurens is nagyjából ennyit tud majd. Az összkerékhajtás és a gyorsan kapcsolható automata sebességváltó egy ilyen szegmensű járműnél magától értetődőnek tekinthető. A 0-100 kilométer/órás sprint körülbelül 4,0 másodperc alatt várható, a végsebesség pedig 290 kilométer/óra körül alakul.

Sok más egyelőre nem ismert, bár valószínűleg biztosra vehető, hogy a Land Rover sportosabb ülésekkel, fizikai és digitális SVR márkajelzéssel az egész járművön, valamint exkluzív kárpitválasztékkal fűszerezi majd az utasteret.


Mindeközben a Tesla új, 4680-as akkumulátorcsomagja kisebb felbolydulást keltett, kiderült ugyanis, hogy a meghirdetettnél jóval kisebb a kapacitása - ennek azonban jó oka van, hogy mi, arról itt írtunk.