Nem véletlenül szajkózzák folyamatosan, hogy ha lehet, ne nagyon időzzünk a leállósávban, vészhelyzet esetén is jobban jár mindenki, ha a háromszög lerakása után a korláton túl, tisztes távolságba húzódva, láthatóságiban szépen tárcsázzuk a pályamérnökséget.

Nos, ebben az esetben láthatóan nem ez történt, persze lehetett műszaki hiba is az oka annak, hogy a teherautó megállni kényszerült a lengyel A1-esen, csak egyszerűen már kiszállni sem volt ideje, egyből beledurrant egy kollégája.

Az ütközés ereje óriási lehetett, az MAN felborult, a kisebb teherautóból meg lényegében semmi nem maradt. A videó leírásában csak annyi információt közöltek, hogy utóbbi sofőrjét kórházba szállították a balesetet követően.


Ezt is olvasd el: Közel 900 lóerőt ígér a Polestar 5 Goodwoodban szereplő prototípusa