Egy névtelenséget kérő olvasó küldött a Motor1-nek kémfotókat a Maserati GranTurismo következő generációs prototípusáról. A tesztautó karosszériáját kék-fehér-fekete fólia borítja, bár mostanra már nincs mit takargatni rajta - a gyártó már bemutatta az autót álcázás nélkül.
Ennél is fontosabb, hogy a fotósnak sikerült bepillantaniuk a kupé belsejébe. A fotók nem túl jó minőségűek, de nagyon informatívak lettek. Minden jel szerint az új GranTurismo belseje nagyon hasonló lesz a tavasszal debütált Grecale crossoverhez.
Hasonló Maserati Intelligens Asszisztens interfészt kap, amely az Android Automotive rendszerrel működik, a műszerek és a multimédia számára pedig egy 10,25 hüvelykes kijelzőpárral. Az infotainment érintőképernyő alatt egy másik érintőképernyő lesz (a Grecaléban ez 8,8 hüvelykes), amely a kényelmi funkciókat vezérli. A képeken látható a műszerfal közepén lévő márkás óra és a kormánykerék is, amelyet szintén a Grecalétól kölcsönöztek.
A Maserati tavalyelőtt ősszel jelentette be az új GranTurismót. A premierre 2021-ben került volna sor, azonban a terv végrehajtását megakadályozta a koronavírus-járvány és az ellátási láncban lévő hiányosságok. Új debütálási dátumot még nem jelentettek be, de mind a kupé, mind a nyitott tetejű GranCabrio várhatóan az elkövetkező hónapokban kerülhet leleplezésre. Mindkettő valószínűleg háromliteres V6-ost kap - akárcsak a Grecale Trofeo és az MC20 szupersportkocsik.
Kicsit később - 2023-ban - egy GranTurismo Folgore nevű elektromos autó is csatlakozik ugyanahhoz a mirafiori összeszerelősorhoz. Az előzetes adatok szerint hárommotoros összkerékhajtású lesz, 1200 lóerős összteljesítménnyel, kevesebb mint három másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig meghaladja a 300 km/órát. A padlóba integrált 800 voltos akkumulátorcsomag a 300 kilowattos töltés támogatásának köszönhetően nagyon gyorsan képes lesz feltölteni az energiaellátását.
A Mercedes megüzente kereskedéseinek, pontosan mely C- és E-osztályt fogja váltani az érkező CLE. A részletekről itt írtunk.