A Micro Mobility Systems elektromos járművekkel foglalkozó startup cég most jelentette be, hogy megkezdte az aranyos Microlino 2.0 mikroautó építését, amelyet a klasszikus BMW Isetta buborékautó ihletett. A vállalat azt tervezi, hogy az első 999 darabos sorozatot idén nyáron építi meg olaszországi gyárában, és szállítja ki a vásárlóknak.

A Microlino árazása az Urban alapmodell 14 990 svájci franktól indul (ami dollárban nagyjából 5,6 milliónak felel meg), és a 20 990 svájci frankos Pioneer sorozatú csúcsmodellig (az elsőként gyártott, 999 példányra limitált példány) terjed. Mindegyiket ugyanaz a 16,75 lóerős elektromos és háromféle méretű - 6 kWh, 10,5 kWh és 14 kWh - akkumulátorcsomag hajtja.

A legkisebb csomag legfeljebb 1,35 kW-os teljesítményű, a két nagyobb változat 2,6 kW-os teljesítményt kínál; ezek feltöltése 4, 3, illetve 4 órát vesz igénybe. A legkisebb akkumulátort tartalmazó változat tömege alig fél tonna, a másik kettőé 515 kg és 535 kg. A Microlino gyorsulási ideje 50 km/h-ra 5 másodperc, a végsebesség pedig minden változat esetében 90 km/h.

Az eredeti Isettához hasonlóan a jármű szigorúan kétüléses, az ülések mögött némi tárolóval. A járműbe továbbra is egyetlen, elöl elhelyezett ajtón keresztül lehet beszállni, amely ismét a klasszikus modellre emlékeztet, bár azzal ellentétben a kormánykerék nem mozdul el az ajtóval együtt, hogy megkönnyítse a beszállást.

A Microlino 2.0-t úgy is hirdetik, mint egy élvezetesen vezethető járművet, amely sportkocsi-szerű kezelhetőséggel rendelkezik. Emellett ez az egyetlen olyan jármű a maga nemében, amely jelenleg kapható, és amely monocoque konstrukcióra épül - állítólag ez a típusú szerkezet a szórakoztató kezelhetőség forrása, és a gyártó szerint biztonságosabbá is teszi ezt a járművet, mint más négykerekűeket.


A Bugatti Centodieciből mindössze 10 darab fog készülni, ebből az elsőt le is gyártották. Itt jó pár képet meg lehet róla nézni.