Az Einride által fejlesztett, kabin nélküli önvezető teherautó egymáshoz közeli oszlopok között szlalomozva bizonyította be, hogy fejlett rendszereinek köszönhetően centiméteres pontossággal képes a manőverezésre.

Ehhez egyébként egy meglehetősen látványos videót is készítettek, melyben két jármű kínai porcelánvázák között szlalomozik. A gyártó emellett azt is hozzátette, hogy az autonóm teherautók összsúlya elérheti a 29 tonnát, ami bár kevesebb, mint a sofőrös kamionok esetében, még így is jelentősen kisebb összegbe kerül a fenntartása.

Az Einride szerint egy dízelüzemű, hagyományos típushoz képest a költségek 60%-át is megspórolhatják vele egyetlen út alatt, beleszámítva a sofőr fizetését is. És bár arról nem esik szó, hogy milyen hatótávra számíthatunk és mennyi időbe telik egy teljes töltés, utóbbi talán egy pihenőidőbe belefér.


Ezt is olvasd el: Cipővel ünnepli a Porsche és a Puma a 911 Carrera 2.7 50. születésnapját