A Honda és a Sony japán vállalatok, amelyek március elején megállapodtak abban, hogy közös céget alapítanak elektromos autók gyártására, azt tervezik, hogy az új vállalatot függetlenné teszik. A Sony elnök-vezérigazgatója, Kenichiro Yoshida a Nikkei Asia című lapnak elmondta, hogy a partnerek egyetértenek abban, hogy hosszú távon jövedelmezőbb lenne, mint a közös vállalatot az egyik félnek alávetni.

Az eddig New Company néven ismert cég részvényeit a tőzsdén kínálhatja. Yoshida nem közölt részleteket a közelgő tőzsdei bevezetésről.

Korábban arról számoltak be, hogy a New Company az év végére alakul meg, és elektromos autókat, valamint mobilszolgáltatásokat fog fejleszteni, gyártani és értékesíteni. Ugyanakkor nem lesz a gyártóüzemek tulajdonosa vagy irányítója - mindez a Honda kezében marad, amely az értékesítés utáni szolgáltatást is átveszi. A Sony a képalkotás, az érzékelők, a távközlés, a hálózatépítés és a szórakoztató technológia területén szerzett know-how-jával járul hozzá a projekthez.

A Sony már régóta tartózkodik attól, hogy autógyártóvá váljon, bár két teljesen elektromos modellje van az arzenáljában - a Vision-S szedán és a Vision-S 02 crossover, amelyeket a Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n mutattak be működő prototípusként 2020-ban, illetve 2022-ben. A tervezésben és kivitelezésben számos technológiai nagyágyú vett részt, köztük a Magna Steyr, a Qualcomm, a ZF, a Bosch, a Continental és az Nvidia, a Sony pedig elsősorban a robotpilóta-rendszer szenzoraiért felelt.

A New Company első sorozatgyártású modellje az évtized közepén várható. Hogy a fent említett prototípusok valamelyikén alapul-e majd, azt még nem tudni.


Mindeközben John DeLorean lánya elmondta a véleményét az apja nevével fémjelzett DMC Alpha5-től, de többnyire keresetlen szavai voltak. Itt írtunk róla részletesen.