Az M1 utódja messze nem közvetlen utód, hiszen a középmotoros kupét teljesen átalakították plug-in hibrid SUV-vá. A mintegy 2700 kilogrammos tömegével a BMW legnehezebb autója, amelyet valaha is gyártani fog, egyben a (mindeddig) legvitatottabb is lesz a formatervet tekintve. A luxusterepjáró még idén debütál szériaváltozatban, de a közelmúltban egy alig álcázott prototípusról készült kémfotók nagyrészt megmutatták a vad külsőt.

A kémfotók szolgáltak most alapjául annak, ami szerintünk egy pontos (de még nem hivatalos) renderelés a 2023-as XM-ről. Ne számítsunk arra, hogy az utcai modell a tavalyi névrokon koncepcióhoz képest jelentősen visszafogottan fog kinézni. A hatalmas vesék (vagy nevezzük inkább orrlyukaknak?) gyakorlatilag érintetlenek maradnak, ahogy a szokatlan osztott fényszóró is, amelyet már az új 7-es sorozat / i7-es és az X7 faceliftjén is láthatunk.

Az impozánsan nagy SUV 23 colos kerekeken fog járni, ezek a legnagyobbak, amelyeket a BMW valaha szériaautóra szerelt. Kialakításukat a Concept XM modellből kölcsönözték, és fényes fekete kerékjárati ívek közé kerülnek. Oldalról nézve az XM igazán sportosan fog kinézni, akár a Lamborghini Urusra emlékeztető jegyekkel.

Az XM még a bevezetéskor elérhető kisebb konfigurációban is minden idők legerősebb széria BMW-je lesz. Az alapmodell - ha nevezhetjük így - "csak" 644 lóerővel és 881 newtonméteres nyomatékkal fogja beérni, míg a később, 2023-ban érkező Competition változat hatalmas 750 lóerővel és 1000 Nm nyomatékkal fog rendelkezni.

Nézzünk szembe a tényekkel. Az XM biztosan nem az az autó lesz, amit a rajongók 2022-ben, az M divízió 50 éves évfordulóján reméltek. Hogy félig tele legyen a pohár, szaftos pletykák szólnak egy M4 CSL alapú, kézi váltóval, 600 lóerővel és a 2015-ös Hommage koncepcióból származó retro stílusú különleges autóról. A mindössze 50 darabra korlátozott példányszámú autó a hírek szerint a "3.0 CSL" nevet viseli majd, és több mint 700 000 euróba kerülhet.


A Mercedes-Maybach S-osztálya maga is a luxus szinonimája, de a gyártó ezt még eggyel szeretné feljebb tornászni, így bemutatta a Haute Voiture konceptet, amiről itt írtunk részletesen.