A figyelmetlen vezetés világszerte gyakori probléma, és ahogy az okostelefonok egyre inkább összekapcsolódnak a járműveinkkel, sokaknak egyre nehezebb megállni, hogy ne babrálják a mobiljukat.

Ennek kiszűrésére fejlesztették ki azt az új kameratechnológiát, amely képes felismerni, ha valaki a telefonjára figyel az út helyett.

„Csak 2021-ben 1001 olyan baleset történt, amelyet a figyelemelterelés okozott, többek között a vezetés közbeni mobiltelefon-használat miatt" - mondta Roger Lewentz német belügyminiszter. "Az új kamera alkalmazásától a közlekedésbiztonság további javulását várjuk".

Az Auto Motor Sport szerint a technológia a hagyományos sebességmérő kamerákhoz hasonlóan működik, de ahelyett, hogy a rendszámtáblát fotózná, a szélvédőn keresztül készít képet. Az intelligens szoftver beolvassa a sofőr kéztartását, és azt, hogy tart-e a kezében valamilyen eszközt. A gyanús kéztartásokat lefényképezik, melyeket aztán erre szakosodott specialisták kiértékelnek.

Németországban már az első tesztkészülékeket is szolgálatba állították. A kamera egy óra leforgása alatt 10 szabálysértőt leplezett le. Egy újabb mainzi próbaidőszak után az adatokat elemzik, és a tisztviselők döntenek arról, hogy kiterjesztik-e a rendszert.

A bírság mindössze 100 euró lesz, és 1 hibapontot jelent majd a szabálysértő jogosítványán, de a rendőrség szerint a törekvés célja nem a bírságok beszedése, mindinkább az, hogy megakadályozzák, hogy az emberek veszélyesen vezessenek telefonálás közben.

A világ más részein is elkezdtek kamerákat használni, hogy elkapják a figyelmetlenül vezetőket. Az ausztráliai Új-Dél-Walesben 2019 óta működnek telefonérzékelő kamerák, majd a holland rendőrség is átvette őket, ami az első példa volt arra, hogy egy európai ország is alkalmazza őket.

A német hatóságok szerint a kamera nem ismeri fel az arcokat, és hangsúlyozták, hogy az adatvédelmi és információbiztonsági szempontból sem kelt aggályokat a használata.


Június 1-jén mutatkozik be az új Lexus RX, itt olvashatsz róla!