Az AAA olyan márkák járműveinek gyűjteményét tesztelte, mint a Tesla, a Hyundai és a Subaru, amelyek 2. szintű félautonóm funkciókkal voltak felszerelve, amelyek célja az volt, hogy segítsék a tulajdonosokat a vezetésben.

A zárt pályás tesztelés során azt próbálták kideríteni, hogyan viselkednek ezek a járművek, amikor egy a sávjukban lévő jármű lassan halad, illetve hogyan viselkednek, amikor egy szembejövő jármű átsodródik a sávjukba.

Az első teszt eredményei biztatóak voltak: a járművek mind a 15 tesztkörben lelassultak, és elkerülték az ütközést a lassú vezető járművel. Az AAA által „szélsőséges esetnek“ nevezett helyzetben azonban egyetlen rendszer sem volt képes elkerülni a sávjába sodródó szembejövő járművel való frontális ütközést.

Az ADAS-rendszerek valamivel jobban teljesítettek a kerékpárosokat érintő tesztek során: mindegyikük elkerülte a sávjukban a megfelelő irányban haladó kerékpárost. Amikor azonban a kerékpárosok a járműre merőlegesen érkeztek, mintha a kerékpáros az úttesten próbálna átkelni, az esetek 33 százalékában történt ütközés, és ez nem elég jó, állítja Greg Brannon, az AAA autóipari mérnöki igazgatója.

„Bár biztató lehet, hogy ezek a vezetési rendszerek sikeresen kiszúrták a lassan haladó autókat és az egy sávban haladó kerékpárosokat, az, hogy nem vették észre a keresztező kerékpárosokat vagy a szembejövő járművet, riasztó. A frontális ütközés a leghalálosabb, és ezeket a rendszereket azokra a helyzetekre kellene optimalizálni, ahol a legtöbbet tudnak segíteni“ – jelentette ki Brannon. 

A szövetség szerint annak ellenére, hogy azt állítják, hogy ezeket a rendszereket a vezetés terheinek könnyítésére tervezték, a tesztek bebizonyították, hogy a balesetek megelőzése érdekében a járművezetőknek mindenkor teljes mértékben a vezetésre kell koncentrálniuk. Az AAA korábbi tesztjei azt mutatták, hogy az ADAS-rendszerek más területeken sem teljesen tökéletesek, például a sávtartás terén. 

Az AAA felmérésében a fogyasztók 77 százaléka azt mondta, hogy jobban érdekli őket, hogy az autógyártók javítsák a meglévő biztonsági rendszereket, mint az önvezető autók megjelenése. Amióta a szervezet elkezdte tanulmányozni az automatizált vezetési funkciókat, a fogyasztók nem lettek kevésbé szkeptikusak a technológiával kapcsolatban: 85 százalékuk mondta, hogy bizonytalan az önvezető autókkal kapcsolatban.


Egy taxis és egy BMW-s találkoznak, mi baj történhet? A megállíthatatlan erő és a megmozdíthatatlan tárgy találkozásáról itt írtunk.