Kína a világ legnagyobb és egyben az egyik leggyorsabban növekvő plug-in elektromosautó-piaca, ami jelentős részben a támogatásoknak és adókedvezményeknek köszönhető.

Az elmúlt években a kínai kormány fokozatosan csökkentette az elektromos autók támogatását, de a Reuters szerint a szélesebb értelemben vett gazdaság lassulásával (ismét) kénytelen lehet kiterjeszteni a támogatásokat a piac növekedésének fenntartása érdekében. A Reuters nem hivatalos forrásai szerint a kormány tárgyalásokat folytat az autógyártókkal arról, hogy esetleg 2022 után is meghosszabbítanák a támogatásokat.

Becslések szerint 2009-től, a támogatások kezdetétől 2021 végéig Kína 100 milliárd jüant (5 trillió forintot) költött a támogatásokra.

2022 elején a teljesen elektromos autókra vonatkozó támogatásokat 30%-kal csökkentették és 2022 végén (két évvel az eredeti ütemtervhez képest később) járt volna le.

Ezt megelőzően a maximális ár (300 000 jüan) és a minimális hatótávolság (300 km) küszöbértéket alkalmazták, ami korlátozta a támogatásra való jogosultságot.

A másik dolog a vásárlási adó alóli kivétel (2014 óta), amely szintén a tervek szerint lejárt volna, de végül lehet, hogy marad a 0%, vagy a tervezett 10% helyett 5%-ra emelkedik 2023-ban.

A Kínai Személyautó Szövetség (CPCA) előrejelzése szerint 2022-ben mintegy 5,5 millió plug-in elektromos autót adhatnak el (a haszongépjárművekkel együtt 6 milliót).

2022 első negyedévében a plug-in autók értékesítése meghaladta az 1,1 milliót (130%-os növekedés az előző évhez képest), ami a teljes autópiac több mint egyötödét jelenti.

Nagyon valószínűnek tűnik, hogy Kína megpróbál tenni valamit, ha fennáll a veszélye annak, hogy ez a (technológiai és exportpotenciál szempontjából) nagyon fontos szegmens a gyengeség jeleit mutatja.


Egy taxis és egy BMW-s találkoznak, mi baj történhet? A megállíthatatlan erő és a megmozdíthatatlan tárgy találkozásáról itt írtunk.