Hogy ebben az esetben kinek volt igaza, azt meglehetősen nehéz eldönteni, hiszen ilyen helyzetekben általában az előzékenység az, ami gyors és problémamentes megoldást jelenthet. Azonban itt ennek nyoma sem volt.
A taxis ugyanis látta a szemből érkező autót, ennek ellenére begurult a parkoló járművek által szegélyezett szűk utcába, a BMW sofőrjének viszont még lett volna helye félrehúzódni, ehelyett viszont jött a villogás, majd az emberkedés.
A konfliktus csúcspontja azután következett be, hogy a taxis nem igazán sietett a visszatolatással, mire a BMW-ből kipattant a sofőr, majd három másodperces százas sprintet teljesítve odarohant a taxihoz, melynek vezetőjét meglehetősen ingerülten, az irodalmi nyelvezetet tökéletesen mellőzve kérte számon.
A Bp-i autósok közösségének csatornájára feltöltött videó egyetlen pozitívuma a felvétel végén olvasható felirat, mely szerint a hőbörgő srác barátai sem értettek egyet annak viselkedésével, ezért egyesével kértek elnézést a taxistól.
Bajban a Rivian, bezuhantak a részvényei, itt olvashatsz róla!