A helyszín Franciaország, azon belül is La Chapelle-sous-Geberoy, ahol szintén bevezették a 30 km/órás településen belüli maximálisan megengedhető sebességet. Azonban az országos határozat szerint ezeken a helyszíneken nem tehetnek ki rendőrségi sebességmérőket, sem pedig egyéb akadályokat (mint például fekvőrendőr).

Vélhetően a törvényhozók úgy gondolhatták, hogy ennyi könnyítést meghagynak az embereknek, így elkerülvén, hogy kisebb sebességtúllépés esetén is azonnal büntetéssel kelljen számolniuk az autósoknak. Igen ám, csakhogy egyáltalán nem jött be az ötlet, ugyanis ahelyett, hogy nagyjából betartották volna a szabályokat, sokkal több lett a gyorshajtó az aprócska faluban.

Ráadásul a szabályszegők a korábbi 50-nél is gyorsabban haladtak, így aztán visszatartó erő híján végképp semmi értelme nem maradt érvényben tartani a 30-as korlátozást. Most viszont, hogy visszatértek az ötvenes sebességhez, újból telepíthetnek traffipaxokat is – írta meg a hegylakok.hu.


Már a 90-es évek elején volt villanyautója a Nissannak, itt olvashatsz róla!