A japán goo-net.comon árult RX-8-as egy Type S modell, amely hazájában manuális váltóval, erősebb fékekkel, felfüggesztéssel, motorral és 18 colos kerekekkel volt kapható. A tulajdonos ezt egy szélesített kasztnival oldotta meg, nagyobb sárvédőkkel és az RX-3-ra emlékeztető frontrésszel.

RX-7-ekből szokás ilyet csinálni és ott jobban is néz ki, valahogy az eredeti autó kanyarulatai nem illenek össze a régi modell szögletes formáival. Mindenesetre azt meg kell hagyni, hogy autós találkozókon biztos ki lehetne tűnni egy ilyennel a tömegből és hogy az új kasztni révén egy 18 colos Volk Racing felniszett is be lett építve.

A motorháztető alatt egy kb. 250 lóerős Wankel-motor van és a hirdetés szerint kb. 85 ezer km van benne, szóval nem biztos, hogy sokat vesztett a gyári erejéből – ráadásul a szöveg alapján éppen fejleszti azt is.

Az autó egésze jó állapotban lévőnek tűnik egyébként, főleg az utastér, ahol az első és hátsó ülésekkel sincs semmi kirívó probléma. kb. 7,5 millió forintos árával, ami ráadásul két évre előre lefoglalt szervizidőpontokat is tartalmaz, elég jó üzletnek tűnik.


Mindeközben Elon Musk megnyert egyet a sok éppen zajló pere közül, mely a SolarCity felvásárlása körül zajlott. Itt lehet róla részletesebben olvasni.