Nemrég számoltunk be arról, hogy Musk elvesztett egy bírósági csatát, most azonban úgy tűnik, hogy egy másik pert megnyert. Ahogy azt már többször is leírtuk, Musk számára elég kiszámíthatatlan a jövő, mivel folyamatosan pereskedik, és nem lehet tudni, hogy ezekből mi sül ki. A mostani Tesla/SolarCity ügyben a bíró Musk javára döntött.

Néhány Tesla-részvényes azt kifogásolta, hogy Elon Musk vezérigazgató rábeszélte a vállalat igazgatótanácsát a SolarCity megvásárlására. Remélték, hogy Muskot bűnösnek találják, és azon dolgoztak, hogy akár 13 milliárd dollár kártérítést kapjanak. Aki nem tudná, a SolarCity egy tetőtéri napelemes cég volt, amely a túlélésért küzdött 2016-ban és azt megelőzően.

Amint arról a Reuters beszámolt, a bíró úgy döntött, hogy Musk nem a "jogtalan meggazdagodásán" dolgozott, amikor meggyőzte a Tesla igazgatótanácsát, hogy egyezzen bele a SolarCity megvásárlásába, amely cégnek akkor elnöke és legnagyobb részvényese is volt. Joseph Slights, A Delaware-i Kancellári Bíróság alkancellárja a következőket osztotta meg véleményének részeként:

"A bizonyítékok túlnyomó része azt mutatja, hogy a Tesla tisztességes árat fizetett - a SolarCity legalább annyit ért, amennyit a Tesla fizetett érte, és a felvásárlás egyébként rendkívül előnyös volt a Tesla számára".

A 10 napos tárgyalás és Musk két teljes napnyi tanúvallomása után a bíró megjegyezte, hogy a vezérigazgató talán a szükségesnél nagyobb mértékben vett részt a tranzakcióban. Nagyobb súlya van azonban annak, hogy tisztességes árban állapodtak meg.

A bíró a továbbiakban elmondta, hogy Musk számos Tesla igazgatótanácsi megbeszélésen vett részt a potenciális üzlet körül. Ugyanakkor azt is világossá tette, hogy az igazgatótanács több esetben kiállt Muskkal szemben, nem követte a vezérigazgató minden kérését, és nem ment bele a felvásárlás általa javasolt időzítésébe sem.

A részvényesek fellebbezhetnek a döntés ellen, és néhányan már fontolgatják is ennek lehetőségét. A felperesek ügyvédje, Randall Baron a Reutersen keresztül elmondta:

"Az ügy a lojalitásról szól. A bíróság döntése elismerte Elon Musk összeférhetetlenségét az ügyben, és voltak hibák az eljárásban is."


A chiphiány a világ legnépszerűbb sportkocsiját, a Ford Mustangot is elérte. A részletekről itt írtunk.