A Mercedes-Benz EQS SUV a gyártó első olyan elektromos SUV-je, amely nem egy meglévő belső égésű modellre épül. A magasan fekvő EQS a szedánhoz képest nagyobb praktikumot (a rendelkezésre álló harmadik sorral) és jobb kezelhetőséget (a nagyobb hasmagasságnak köszönhetően) ígér, bár SUV lévén a hatótávolságból és a teljesítményből is áldozatot hoz.

Ami viszont a megjelenését illeti, azt kell mondani, hogy a Mercedes EQ formanyelve úgy tűnik, jobban működik egy SUV karosszérián - a hátsó része biztosan kevésbé fogja hergelni a kommentelőket, mint az EQS és az EQE szedánok hátulja. Érdekes, hogy bár az SUV és a szedán pontosan ugyanazt a 3210 mm-es tengelytávot használja, az előbbi valójában 91 mm-rel rövidebb összességében.

Viszont 200 mm-rel magasabb, és 33 mm-rel szélesebb. A rakodókapacitás 645 liter az ötüléses változatnál és 565 liter a hétülésesnél. Ha lehajtjuk az összes hátsó ülést, akkor ez 2100 literre, illetve 2020 literre bővül.

A Mercedes azt is megemlíti, hogy egy testreszabott villanyautó-platform alkalmazásával az EQS SUV-nek második üléssorát elektromosan beállíthatóvá tette; a harmadik üléssor nem elektromos. A légrugózás és a hátsó kormánymű szintén alapfelszereltség, bár a szedánhoz hasonlóan a hátsó kerekek maximális fordulásának 4,5 fokról 10 fokra történő növeléséért felárat kell fizetni (ez OTA-frissítéssel érhető el).

Belül az EQS SUV nagyon hasonlít a szedánhoz, és ugyanaz az 56 colos Hyperscreen áll rendelkezésre benne. Emellett fejlett légtisztítót, többféle prémium audiorendszer-választékot, kiterjesztett valóságot megjelenítő head-up kijelzőt, utánfutó-manőverezési asszisztenst és extra hangszigetelést kínál, hogy nagy sebességnél is csendes maradjon.

A hajtáslánc-választék ugyanaz, mint a szedánban - a hátsókerék-hajtású EQS 450+ indítja a kínálatot, 360 lóerővel és 568 Nm nyomatékkal; ez egyben a legnagyobb hatótávolságú modell, amely akár 660 km-t is képes megtenni egy töltéssel. Ezután következik a kétmotoros EQS 450 4Matic, amely ugyanezzel a 360 lóerővel, de nagyobb nyomatékkal rendelkezik - 800 Nm - és valamivel kisebb, 613 km-es hatótávolsággal.

Az EQS 580 4Maticé a jelenlegi csúcs, 523 lóerővel és 858 Nm forgatónyomatékkal, pontosan ugyanazzal a hatótávval, mint az EQS 450 4Matic. A Mercedes jelenleg nem tünteti fel a súlyukat vagy bármilyen teljesítményszámot. Minden változat akár 200 kW-os töltési teljesítményre is képes, és a gyártó szerint ez 15 perc alatt akár 250 km-es hatótávolságot is jelenthet.


Egy férfi élete legrémisztőbb élményét élhette át Kaliforniában, amikor Teslája az autópályán, 130 km/h feletti tempónál lefagyott. Itt írtunk a részletekről.