Az Arieltől a Zenvoig mindenki, aki csak lehet, a nurburgingi Nordschleifén teszteli az autóit, ez alól a Porsche sem kivétel – ráadásul most talán minden idők egyik leghíresebb sportautójának hibrid változatával érkeztek.
Mivel a Porsche 718 Cayman végül elektromos meghajtású lesz, úgy vélték, talán a 911 esetében is megérné valami hasonló útra lépni, végül addig jutottak, ahogy a Porsche már korábban elmondta, hogy ez az új hibrid 911-es csak a teljesítmény növelésére használja majd az elektromosságot, nem pedig a hatékonyság növelésére.
Ahogy a videóból kiderül, a legújabb 911-es nem hangzik „elektromosabbnak“, mint korábban. Ez nagyrészt a Porsche hibridizációval kapcsolatos álláspontjának köszönhető a 911-essel kapcsolatban, ennek kapcsán megerősítették, hogy ezen a modellen nem lesznek külső töltőcsatlakozók sem.
Ezek alapján arra tippelhetünk, hogy valami olyasmi lesz a hibrid rendszere, mint az Audi RS6 Avant 48V-os mild hibrid rendszere. Valószínűleg a PDK-val felszerelt 911-esek a hibrid akkumulátort nyomatékfeltöltésként használják majd a már amúgy is gyors váltóhoz.
Még nem tudni, hogy a kézi váltóval szerelt 911-esek hogyan működnek majd az új hibrid rendszerben. Ha 48V lesz, elképzelhető, hogy nehéz lesz nyomatékfeltöltő feladatokat ellátni vele, ha a vezető irányítja a kuplungot – azonban bármi elképzelhető a Porsche esetében.
Egy férfi élete legrémisztőbb élményét élhette át Kaliforniában, amikor Teslája az autópályán, 130 km/h feletti tempónál lefagyott. Itt írtunk a részletekről.