Ennek a Dodge Vipernek a sofőrje ezzel ellentétben nem gondolta végig, jó ötlet-e megmutatni a mellette álló Acurának, ki a főnök. Kb. három másodpercig nyeregben is érezhette magát, de ezután inkább megkóstoltatta az autóval az egyik, út szélén álló oszlopot.

A videó leírása szerint az ohiói Dayton városában, egy autós találkozó közben lett rögzítve a felvétel, amelynek elején egy makulátlannak tűnő, elsőgenerációs Viper gurul be egy elég viharvert Integra mellé. A Viper sofőrje jó harminc évvel tűnik idősebbnek, mint az Integrában ülők és mindkét fél nagyon próbál úgy tenni, mintha észre se vették volna a másikat.

A lámpa zöldre vált és az elsőkerekes Integra elég jól tartja a lépést a nyolcliteres, 406 lóerős V12-essel felszerelt vetélytársával a lépést, de mire elhagyják a kereszteződést, már a Viper van elől. Szerencsére, mivel hirtelen kivágódik jobbra, az Acura elé és nekirohan az út szélén álló villanyoszlopnak. Vélhetően a kettesbe váltást nem úgy kezelte a kocsi, ahogy kéne.

A tömeg gyorsan oda is rohan, hogy megnézzék a roncsot, amiből kicsit szédelegve, de amúgy sértetlenül száll ki a sofőr, aki valószínűleg épp azon gondolkodik, hogy fogja ezt kimagyarázni a biztosítónak vagy a rendőröknek.


Nem sok tapasztalata volt a világ rendőreinek eddig szabálysértő önvezető autókkal, így azt sem igazán tudhatták, mihez kezdjenek velük. Itt az egyik első példa egy ilyen esetre.