Ennek eldöntésére az Edmunds az új BMW M4-et és a Ford Mustang Shelby GT500-at, utóbbiba az amerikai mérnökök 770 lóerőt pakoltak. Ehhez igen kevés dolog jár közel, a BMW M4 a maga 510 lóerejével pedig nem tartozik közéjük. Ez hatalmas hátránynak tűnhet, de mivel a videósok korábban megfuttatták a két modellt (ez az első videó a cikk alján), tudják, hogy a BMW kifinomult összkerék-hajtása nagy segítség.

És pontosan ez dönt a mai oda-vissza gyorsulási versenyen. Ez annyit tesz, hogy a két autó álló helyzetből elhalad 400 méterig, ott tesznek egy hajtűkanyart és visszarohannak a rajt/célvonalhoz.

Ezen a versenyen az M4 ismét demonstrálja az összkerék-meghajtás felsőbbrendűségét, szinte már meg is nyeri a versenyt, azonban a kanyarban nagyot hoz rajta a GT500 és végül elég egyértelmű győzelmet arat még hátsókerék-meghajtásával is.

Tehát, ahogy a sofőrök is elképednek rajta, a Mustang valóban egy szörnyeteg, ráadásul ironikus módon itt nem a pokoli erőfölénye volt az, amin múlt a dolog, hanem hogy ezt hatékonyan tudta eljuttatni a kerekekig.


Az Autobahnra vitték a Lamborghini Multiplát! Még sose hallottál róla? Ennek jó oka van, itt megírtuk, hogy micsoda.