Pierce Marshall 2011-es Corvette Z06 Carbon Editionje 390,6 km/h-val ment, ami az autó és a sofőr egyéni csúcsa is, emellett nagyobb, mint a világ egyik leggyorsabb sorozatgyártott modelljének, a McLaren F1-nek a csúcssebessége is.

Az autót a GM-kocsikra specializálódó Andy Mages, az ADM Performance tulajdonosa építette meg. Alapból egy hétliteres V8-as lett volna benne, de ezt egy két turbóval ellátott, 6,55-literes LME blokkra cserélték. Sajnos az erejéről nem tudni semmit, de egy 2015-ös Facebook-posztjában azt írja róla Mages, hogy 1200 lóerős. Most még ennél is több lehet benne.

A Corvette sebességével a hétvége legjobb eredményét érte el és megdönti a McLaren F1 388 km/h-s eredményét, ráadásul annak az autónak egy mérföldnél jóval több kellett ahhoz, hogy ezt elérje, így elég meggyőző a Chevy teljesítménye. Mondjuk a McLaren F1-nek nincs szüksége fékezőernyőre a megálláshoz, míg a Corvette egyértelműen erre lett kitalálva.

A Texas Mile egy évente kétszer megrendezett esemény, ahol amatőrök és profik biztonságos környezetben, bírság veszélye nélkül taposhatják tövig a gázpedált. A legközelebbi majd október utolsó hétvégéjén lesz. Az eddigi leggyorsabb autó az eseményen egy tuningolt Ford GT volt, mely 2019-ban 483,4 km/h-val száguldott.


Az Autobahnra vitték a Lamborghini Multiplát! Még sose hallottál róla? Ennek jó oka van, itt megírtuk, hogy micsoda.