A Dodge sosem állt be a sorba, és most is máshogy látja a dolgokat, éppen ezért a detroiti autógyártó megtalálta a benzinüzemű járművek közelgő betiltásának elkerülésének lehetőségét, és bejelentette egy 800 lóerős hidrogén-égésű izomautó terveit, amely a Hellcat-et váltja majd az autógyártó kínálatában, és az SRT Hydra nevet kapja.

„A Hydra az izomautók következő evolúcióját képviseli anélkül, hogy veszélyeztetné a márka integritását. A Hydra név szimbolikus számunkra. Bár a törvényhozás levágta a fejét a belső égésű motorral hajtott izomautóinknak, helyette még kettő fog visszanőni. Az izomautók nem fognak ilyen könnyen elbukni“ – jelentette ki Ivan Tobrakfri, a Dodge izomautó-fejlesztési igazgatója. 

A második „fej“, amelyre Tobrakfri utal, az elektromosítás. „Elismerjük, hogy az elektromos izomautó-család bejelentése a bejövő jogszabályokra adott reakció volt, de mérnökeink keményen dolgoztak azon, hogy olyan belsőégésű motort hozzanak létre, amely tisztán ég, miközben továbbra is biztosítja azt az akusztikai élvezetet és érzelmi kapcsolatot egy izomautóval, amelyet hűséges támogatóink elvárnak. A termékkínálatunk bővítéséhez elengedhetetlen a villamosítás, ezért lesznek elektromos családi SUV-jaink. De az izomautóinkat belsőégésű motorral kell hajtani – ez nem vitatéma.“

Ami az SRT Hydra meghajtását illeti, a Dodge kifejlesztette a márka kompresszoros 6,2 literes V8-asának egy olyan továbbfejlesztését, amely képes hidrogénnel működni, hasonlóan ahhoz, amit a Toyota és a Yamaha a Lexus hidrogénes V8-asával elért. „A hidrogén-égésű motorok fejlesztése hosszú utat tett meg. Módot találtunk a sűrítési arány növelésére, a kopogás kockázatának csökkentésére és a hidrogén teljesítménysűrűségének javítására folyékony formában, ami lehetővé tette számunkra, hogy teljes mértékben kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket. Alapállapotban 800 lóerőt hoztunk ki belőle“ – mondja Dr. Mohammad Powababi, a Dodge fejlett hajtáslánc-fejlesztési vezetője. 

Dr. Mo Powababi szerint a motor belsőleg nagyjából ugyanúgy működik, mint egy hagyományos gázüzemű V8-as. „A meglévő Hemi hengerfejeken, szívócsövön, injektorokon és számos más alkatrészen ugyan módosításokat kellett végrehajtani, de úgy találtuk, hogy a kompresszorral a teljesítménycélok könnyen elérhetővé váltak. A 800 lóerő csak a kezdet.“

Ami azt illeti, hogy az új modell mikor kerül a piacra, az időzítés 2023 végére tehető. „A technológia még viszonylag gyerekcipőben jár. A törvényhozók világszerte az EV-ket jelölték meg egyedüli útként, de mi jelenleg tárgyalásokat folytatunk velük, hogy megmutassuk, hogy vannak más módok is a tiszta személyes mobilitás megteremtésére“ - mondja Tobrakfri, kiemelve, hogy a következő lépés a hatósági jóváhagyás.

Más gyártók is kezdenek hasonló technológiával foglalkozni: a Ford nemrégiben szabadalmaztatott egy saját kompresszoros hidrogénmotort, míg az európai autógyártók hasonló módon működő koncepciókkal kecsegtettek. Úgy tűnik, a Dodge biztos abban, hogy megelőzheti ezeket a többi gyártót, és ezzel életben tarthatja az izomautókat az elkövetkező generációk számára.

Szerk.: Ha az ember benéz valamit, akkor azt benézi. Ez volt a Dodge április 1-jei tréfája. Jó volt, mert mi megettük.


Suzuki Jimnyből lakókocsi? Nem mi találtuk ki, van ilyen, itt lehet megnézni.