Amióta a Lotus bejelentette, hogy tervezi egy SUV bevezetését, teljesen egyértelművé vált, hogy leszámolnak a könnyű sportkocsik mítoszával. Ez még nyilvánvalóbbá vált, amikor a Geely tulajdonában lévő márka elárulta, hogy az új modell tisztán elektromos lesz. Így valószínűleg még az 1680 kilós Evijánál is jóval nehezebb lehet.

Amikor a hét elején végre leleplezték az Eletre-t, a Lotus tartózkodott attól, hogy a súlyáról beszéljen. Azt tudjuk, hogy a fekete karosszériaelemek szénszálból, míg a többi könnyű alumíniumból készült. További súlycsökkentő intézkedések közé tartozik, hogy az üléskárpitozáshoz gyapjúkeverék anyagot használnak, hogy a hagyományos bőrhöz képest 50 százalékkal kevesebb zsírt kelljen felhasználni.

A Piston Heads új jelentése szerint a Lotus mérnökei 2000 kg önsúlyt céloznak meg. Ez talán nem hangzik lenyűgözőnek, különösen egy Lotus esetében, de lényegesen könnyebbé tenné a szegmensbeli riválisoknál. A Tesla Model X Plaid például 2 455 kg-ot nyom, míg az Audi E-Tron S még ennél is nehezebb, 2 655 kg.

A jelentős súlykülönbség megmagyarázza azt is, hogy a "csak" 600 lóerős Eletre kevesebb mint három másodperc alatt képes 0-ról 100 km/órára gyorsulni. Ha már a lóerőknél tartunk, a Top Gear magazin külön beszámolója szerint egy erősebb, akár 900 lóerős kivitelt is terveznek.

Az Eletre-t Kínában, a Geely által Wuhanban felhúzott új üzemben fogják gyártani, 2023-ban pedig Kína mellett Európába is megérkezik, utána vélhetően az USA piacán is megkezdődik majd az értékesítés.


Magyarországon is gyártanak karosszériaelemeket az új A8-hoz, itt olvashatsz róla!

Galéria: Lotus Eletre (2023)