Finoman fogalmazva sem alakult zökkenőmentesen a Forma-1 Szaúd-arábiai Nagydíja. Alighogy elkezdődött a versenyhétvége, az első pénteki szabadedzés alatt jemeni milicisták rakétatámadást hajtottak végre az Aramco egyik olajraktára ellen, néhány kilométerre a pályától.

A hatóságok biztosították a száguldó cirkusz mezőnyét, hogy teljes biztonságban folytathatják a programot, a pilóták közül viszont többen is fontolgatni kezdték a verseny bojkottját, az ötletet pedig végül csak egy maratoni megbeszélés végén vetették el.

A Forma-1 vezetői megígérték a versenyzőknek, hogy a szaúdi futam után leülnek a csapatokkal és megvitatják a dzsiddai helyszín sorsát, de a Motorsport.com úgy tudja, hogy az F1 teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy a futam a jövőben is a versenynaptár része maradjon.

Ezek a találkozók tehát sokkal inkább a biztonsági intézkedésekről, valamint a szaúdi hatóságok által 2023-ra és az azt követő időszakra tervezett változásokról szólnak majd. A szaúdi kormány egyértelművé tette, mindenképpen levonják a tanulságokat, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a mezőny a jövőben biztonságban érezze magát Dzsiddában.

Abdulaziz Bin Turki Al-Faisal herceg, Szaúd-Arábia sportminisztere arról beszélt a sajtónak, hogy nyitottak mindenfajta tárgyalásra a Forma-1-el. „Üljünk le, nézzük meg hol vannak problémák és hogy milyen biztosítékra van szüksége a sorozatnak.“

„Bármit is szeretnének, azért vagyunk itt, hogy a lehető legjobban szervezzünk meg egy Forma-1-es versenyt. Nyíltan állunk a tárgyalásokhoz, szeretnénk megvitatni, mik az aggályaik, milyen visszajelzéseket adnak“ - tette hozzá a sportminiszter.

Abdulaziz herceg szerint a negatív szalagcímek ellenére a Forma-1-es futam megrendezése még mindig előnyökkel jár az ország számára, mivel a negatív események mellett reflektorfénybe kerülhetnek a pozitív változások is.

„Nem véletlenül köteleztük el magunkat hosszú távon, együtt akarunk fejlődni a sporttal. Tisztában vagyunk a Forma-1 jelentőségével és a nemzetközi közösség részévé akarunk válni. Azt akarjuk elérni, hogy bárki, aki ellátogat Szaúd-Arábiába, érezze úgy magát, mint bárhol máshol a világon.“

„Hasonló problémák bárhol előfordulhatnak, nekünk pedig az a feladatunk, hogy a lehető legjobban kezeljük őket“ - fogalmazott Abdulaziz herceg, aki hozzátette, hogy az országnak több mint 200 törvényét kellett megváltoztatnia, hogy lehetővé tegye a nagy autóversenyek, mint a Formula E és a Forma-1 megrendezését.

„Mindig azzal vádolnak minket, hogy kirekesztők vagyunk, de az első turista vízumot is a Formula E miatt állítottuk ki. Ez volt az első alkalom, hogy ilyet adtunk ki egy rendezvény miatt, azóta pedig már nagyon könnyű szaúdi vízumhoz jutni.“

A sportminiszter elfogadja, hogy Szaúd-Arábiával kapcsolatban még mindig negatív az érzése a közvéleménynek, és azt is elismeri, hogy országának bizonyos területeken javulnia kell, de irreális elvárás, hogy a dolgok egyik napról a másikra megváltozzanak.

„Fiatal nemzet vagyunk, folyamatosan tanulunk és haladunk előre. A változás elkezdődött, ma már látható, hogy a nők is együtt dolgozhatnak a férfiakkal, míg korábban egyes közterületekre sem mehettek.“

„Vannak dolgok, amiken gyorsan tudunk változtatni, és vanna olyanok, amelyekhez idő kell. Azért vagyunk itt, hogy beszélgessünk, meghallgassuk a véleményeket és hogy összességében jobb hellyé tegyük Szaúd-Arábiát“ - tette hozzá a sportminiszter.


Mindeközben Brazíliában egy autós illegálisan beszerelt benzintartályba akart tankolni a benzinkúton, amiből kirobbanó siker lett. A részletekről itt írtunk.