A páncélozott Aston az AddArmor B4-es szintű védelmét kapta, ami ötvözettel megerősített tűzfalat és ajtókat, golyóálló üveget, robbanásálló acél tetőlemezt és benzintankvédő lemezt tartalmaz, mindezek elbírásának érdekében pedig a felfüggesztést is megerősítették.

Emellett biztonsági zár van a kipufogón is és olyan gumik, melyeken akkor is lehet közlekedni, ha lyukasak. A legjobb újítás azonban az ajtókilincsek, melyekbe gombnyomásra áramot lehet vezetni. A „behatolás elleni védelmi csomag” ára, mely más autókhoz is elérhető, az eredeti autón felül 32500 dollár, azaz kb. tízmillió forint.

A páncélok ellenére nem lett túl sok a pluszsúly, sőt. A könnyűsúlyú kevlár használata miatt mindössze 204 kilóval nőtt az autó tömege, állítólag. Szépséghiba, hogy ehhez még nincs hozzáadva az acélból készült tető- és padlólemez, az új kipufogó és a felfüggesztés megnövelt tömege, de az AddArmor szerint átalakításuk a „legkisebb áldozattal” sem jár a teljesítményt illetően.

Egy négyliteres ikerturbós V8-as AMG motorral, mely 510 lóerős és 685 Nm-es, nem biztos, hogy ez a pár kiló súlyfelesleg meg fog kottyanni a Vantage-nek, kérdés, ha meg tudták ezt csinálni a V8-as modellel akkor képesek lehetnek-e ugyanezt megtenni a nemrég bemutatott V12-es motorral ellátott változattal, mely 700 lóerőt és 753 Nm-es nyomatékot termel.


Mindeközben Brazíliában egy autós illegálisan beszerelt benzintartályba akart tankolni a benzinkúton, amiből kirobbanó siker lett. A részletekről itt írtunk.