A fenti képet a Bugatti Rimac berlini tervezőközpontjuk nyitásáról szóló döntésüket bejelentve tették közzé. A közleményből kiderül, hogy a Bugatti Rimac főtervezője, Achim Anscheidt és technológiai igazgatója, Emilio Scevo kéz a kézben „fejlesztik ki a Bugatti és a Rimac hiperautóinak következő generációját.”

A képen Anscheidt és Scervo mellett egy Rimac Nevera látható balra, jobbra pedig több Bugatti-modell: a Bolide, a La Voiture Noire, a Centodieci, a Divo, a Chiron, a 16C Galibier tanulmány és a Veyron Super Sport. Ami érdekesebb azonban a két lepellel lefedett autó, amely egyikén a Rimac, a másikon a Bugatti logója látható.

Sajnos részleteket nehéz róluk kibogozni, de a rimacos köpeny alatt lévő autó hasonlít a Neverára. A Bugattinak az elején a nagy patkós hűtőrács és a La Voiture Noire-hoz hasonló légbeömlők látszanak. Egy lehetőség, hogy a Bugatti a következő generációs hiperautó lesz. Erről még nincsenek konkrét részletek, de állítólag már másfél éve fejlesztik és a Chiron utódjául fog szolgálni.

Mate Rimac korábban megerősítette, hogy egy innovatív, „erősen villanyosított” belsőégésű motor lesz majd benne. A Rimac villámgyorsan terjeszkedik, 2021 végén kezdték el építeni Zágráb mellett globális főhadiszállásukat egy 200 ezer négyzetméteres ingatlanon, ahol tesztpálya, múzeum és tervezői, gyártó és tesztközpontok is lesznek.


Mindeközben Brazíliában egy autós illegálisan beszerelt benzintartályba akart tankolni a benzinkúton, amiből kirobbanó siker lett. A részletekről itt írtunk.