Ez a konkrét példány a 12-es számú a sorozatból és mindössze 534 km-t futott, kevesebb mint 8 órányi használat alatt. Fehér festése nem a legfeltűnőbb, de ettől még sok esetleges vásárlónak fog tetszeni.

A Ford Performance a Multimatic segítségével hozta világra a kettes GT-t. Több aerodinamikai újításának hála 400%-kal nagyobb a leszorítóereje, mint a közúti változatnak. A fő változások közé tartoznak a hatalmas szénszálas hátsó szárny, a diffúzor, a splitter és az oldalküszöbök. Közös azonban a közútra szánt verzióval a 3,5-literes, ikerturbós EcoBoost V6-os.

Fejlesztették azonban az erőforrást egy külső léghűtővel, egy, a tetőn lévő légbeömlővel és vízfecskendező technológiával. Teljesítménye 700 lóerő feletti. Az utastérben az FIA szabályzásának megfelelő bukókeret, Sparco ülések találhatóak hatpontos hevederrel. A hirdetés szerint két Michelin-gumiba burkolt keréktárcsa-szett is jár az autóhoz.

A Mecum tavaly eladott egy hasonló GT-t, bár annak egyedi festése volt, melyet a Le Mans-ban Ken Miles által vezetett GT ihletett. Több mint 616 millió forintért kelt el, valószínűleg a mostani árverésen is hasonló összegek fognak repkedni.


Mindeközben elkészítettek legóból egy Audi kombi-szettet - nem egy konkrét modell alapján, hanem a gyártó arculatának megfelelően, annak több autóját egybegyúrva. A végeredményt itt lehet megnézni.