A svájci tuningcég a kocsi alap karosszériáján nem változtatott, csak besötétítette azt és tervezett egy splittert neki, amit hamarosan megvásárolhatunk. A csinos CDC1 alufelnik 20 colosak és egy könnyebb változat is elérhető belőlük. Ezek mellé alacsonyabbra ültetett rugók, vagy akár tekercsrugók is kaphatóak, bár utóbbira rá kell fizetni bőven.
Az M240i-ben lévő háromliteres, turbós sorhatost használja az M340i és az M440i is, tehát a Dahler már dolgozott vele. A motor gyárilag 374 lóerős az európai, 387 lóerős az amerikai változatban, mindkét esetben 500 Nm nyomatékkal. A váltó nyolcsebességes automata, az összkerék-meghajtás pedig a hátsó kereket részesíti előnyben.
A Dahler egyes szintű csomagja az európai modell teljesítményét 427 lóerőig és 610 Nm-ig húzza, ezt az okostelefonunkon keresztül szabályozhatjuk is a Performance Tuning Module segítségével. A második szinten a modell ereje 455 lóerőre és 640 Nm-re emelkedik, erősebb lesz tehát, mint a leköszönő M2 CS.
A szoftveres újítások mellett a Power Pedal Box 10%-kal jobb gyorsulást és új, rozsdamentes acél kipufogórendszert kínál kerámiabevonatú kivezetésekkel. A Performance Tuning Module ára 1980 euró (kb. 715 ezer forint), a kipufogó 3250 euró (1,1 millió forint). Ráadásul a Dahler további újdonságokkal készül a 2-es BMW jelenlegi generációjához.
Mindeközben elkészítettek legóból egy Audi kombi-szettet - nem egy konkrét modell alapján, hanem a gyártó arculatának megfelelően, annak több autóját egybegyúrva. A végeredményt itt lehet megnézni.