A jelenlegi Cayenne 2018-ban újult meg teljesen, a Coupe pedig egy évvel követte, így a változások most inkább apróbbak lesznek. A Porsche mérnökei azért dolgoznak rendesen a digitális rajzokon, ezúttal új hátsó lámpák és kissé módosított lökhárítók pattantak ki a fejükből.

A Cayenne Coupe nagy teljesítményű változatait már láttuk tesztelni, ezúttal a közepes kiszerelésű darabot kapták lencsevégre kémfotósaink. A korábbi képeken négy kipufogócsöves beállítást és egy másik kupét is láttunk, amely a csúcsváltozat Turbo GT lehetett a kipufogó két kivezetésével középen.

Ez a prototípus azonban négyszögletű kipufogóval parádézik a hátsó lökhárító két oldalának diffúzoraiból kitüremkedve, tehát a szerényebb Cayenne vagy Cayenne S lehet. Gyorsabb változataihoz hasonlóan azonban itt is álcával igyekeznek takarni a végső változatú hátsó lámpákat.

Elől is vékonynak tűnő, vízszintes lámpákat látni, hasonlóakat a Taycanéhoz, míg az álca ellenére is látni, hogy a lökhárító légbeömlőinek mérete is változik, ahogy a hűtőrács rácsozata is. Akinek csalódást keltően kevés az újdonság kívül, az az utastérrel vigasztalódhat, ahol új infotainment rendszer, digitális kijelzők, a 911 által ihletett váltó és teljesen digitális műszerközpont található.

A motortérben sem számítunk nagy újdonságokra, jelenleg V6-os, V8-as és hibrid motoroknak adnak helyet. Egyes hírek szerint a Cayenne Turbo 550 lóerős. négyliteres V8-asa 90 lóerőt és 80 Nm-t is kaphat azonban, a 640 lóerő és 850 Nm jelenleg a Turbo GT-ben található meg. A Porsche még idén bemutatja a faceliftes Cayenne Coupét, tehát hamarosan mindent megtudunk róla.


Mindeközben az Egyesült Arab Emírségekben egy sejk építtetett magának egy Hummert, ami azonban az eredeti méreteinek háromszorosával rendelkezik, és járóképes. Videó is van róla, itt meg lehet nézni.