Ezúttal Tatabánya belterületén mértek a hatóságok, és egészen elképesztő adatokat tettek közzé a rendőrség honlapján, mely szerint 6 óra alatt 290 gyorshajtót csíptek el.

Ezek közül többen is jelentősen túllépték az 50 km/órás sebességet, voltak néhányan, akik a megengedett kétszeresével hajtottak, a „csúcstartó” pedig 106-tal hasított, amikor a kamera látómezejébe ért.

Mint ahogy arról már korábban írtunk, egész héten fokozott sebességellenőrzést tart a magyar rendőrség a ROADPOL összeurópai akció keretében. Ehhez kapcsolódik a csütörtöki Speedmarathon is, mely során 24 órára az ország összes sebességmérő berendezését az út mellé állítják.

A rendőrség már kijelölte az ellenőrzések helyszíneit, melyeket ide kattintva lehet megtekinteni. 


Egész héten gyorshajtókra vadásznak Magyarország útjain, itt olvashatsz a részletekről!