A Fisker Ocean papíron rengeteget tud. A belépőszintű Ocean Sport például egy előre helyezett motorból facsar ki 275 lóerővel, a Touring Range akkumulátorcsomaggal, melyben 440 km-nyi utazásra elegendő nafta van. Aki többet tud költeni, az az Ocean Ultrát is megveheti, ebben már két motor van 540 lóerővel, a Hyper Range akkumulátor pedig 610 km-ig juttatja a kocsit töltés nélkül.
A Fisker az Ocean Extreme és One Launch Edition kiszerelését is kínálja, mindketten 550 lóerősek és 630 km-es hatótávjuk van a WLTP-ciklus szerint. A média számára kijelölt két példány egyike matt kék festést visel, a másik ezüstszínű. Mindketten elég figyelemfelkeltőek, a tetőlemez pedig hátrahúzható, így napfénytetőként is funkcionálhat. A California módban mindegyik oldalsó és a hátsó ablak is egy gombnyomásra kinyílik.
Ahogy a villanyautóknál általában, a Fisker Ocean utastere minimalista és egyszerű. A fénypontot a kétküllős kormánykerék, a digitális műszerközpont és a hatalmas, 17,1 colos infotainment képernyő jelentik, utóbbit vízszintes és függőleges elhelyezkedéssel is kérhetjük.
A Fisker emellett digitális visszapillantót és a Harman nyolc hangfalból álló hangrendszerét is beszerelte az idén novembertől gyártásba kerülő Oceanbe.
Mindeközben a Volvo egy vadonatúj S60-ast ajándékozott egy férfinak, aki 1991 óta több mint 1,6 millió kilométert tett meg 740 GLE-jével. A történetről itt írtunk részletesen.