Az Audi A4 következő generációja valószínűleg az autóipar egyik legjobban őrzött titka. Mindössze két prototípust láthattunk közúton tesztelni, de ezek is elegendőek voltak a Motor.es-nek, hogy pontos virtuális előzetest készítsenek az új kompakt csúcsmodellről. Munkájuk eredménye a cikkünk tetején csatolt renderelés, alább pedig minden, amit eddig tudunk az új A4-esről.
A korai pletykák arról szóltak, hogy az új A4-es az MQB platformra térhet át, amivel az autógyártó mintegy egymilliárd dollárt spórolt volna a fejlesztési költségeken. A tervet azonban elvetették, és az A4 marad az MLB-nél, ami azt jelenti, hogy hosszirányban elhelyezett motorokat kap. Ennél is fontosabb, hogy az új generáció lesz az utolsó a sorozatban, amelyben belsőégésű motorok lesznek.
Miközben sok gyártó lemond a dízelmotorokról, az új A4-esben benzines és dízelmotorok egyaránt megtalálhatóak lesznek, és szinte biztosan lesz benne valamilyen villamosítás. Az új generáció lesz az utolsó, amely kipufogócsővel rendelkezik majd, bár úgy vélik, hogy egy teljesen elektromos változat is szerepel az Audi tervei között. A cég műszaki fejlesztési vezetője egy tavaly októberi jelentésben megerősítette, hogy az A4 EV a PPE platformra épül majd, ha zöld utat kap a gyártáshoz.
Kevés okunk van azt hinni, hogy az új A4-es formatervezése jelentős eltérést jelent majd a mai autóhoz képest. Épp ellenkezőleg - ahogy ez az új renderelés is mutatja - arra számítunk, hogy az A4 külső megjelenése inkább a jelenlegi generáció súlyos ráncfelvarrása lesz, mintsem egy teljesen új formanyelv.
Nehéz megjósolni, hogy mikor debütál a 2023-as Audi A4, bár azt tudjuk, hogy az évtized végéig forgalomban marad. A mi tippünk egy 2022 végi debütálás, az értékesítés és a gyártás valószínűleg 2023 első felében kezdődik, a chiphiány helyzetétől és számos más tényezőtől függően.
Mindeközben előkerült egy videó egy elhagyatott spanyol BMW-kereskedésről, ahol halomra állnak a klasszikus bömösök, még ha kicsit leharcolt állapotban is. A felvételt itt lehet megnézni.