A különleges kiadást az eredeti 1968-as darab ihlette. Az amerikai változathoz hasonlóan vörös GT-logó, fekete hűtőrács és egy jobban kiálló splitter van rajta, légbeömlőkkel oldalt, 19 colos szürke alufelnik, áltanksapka és négy kipufogócső kíséretében. Emellett „színváltós” California Special matricák is járnak hozzá, melyek erős napfényben a „California Special” feliratot mutatják.
Belül fűthető-hűthető bőr- és bársonykárpitú ülések, vörös varrás, GT-logók, a 12 colos digitális műszerközpont körüli alumíniumszegély és egy 8-colos központi képernyő fogadnak minket a SYNC 3 infotainment rendszerrel. A tempomat és a sávelhagyásra figyelmeztető segédek alapfelszereltség.
A California Specialba egy ötliteres V8-as került 450 lóerővel és 529 Nm-es nyomatékkal. Ez az egyetlen opció, mivel a kevés eladás miatt a 2,3-literes EcoBoost motor értékesítése leállt Európában. Az erő egy hatsebességes manuális vagy egy tízsebességes automata váltón át jut a hátsó kerekekre. Előbbivel 4,8, utóbbival 4,5 mp alatt van a modell százon.
A Mustanghoz alapfelszereltség az önzáró differenciálmű, de a MagneRide elektromos felfüggesztés opcionális. Több vezetési módot is kap a modell, köztük a „Jó Szomszédot”, mely előre beállított időpontokban lejjebb veszi a kipufogók hangját.
A Ford az árakat nem jelentette be, de biztosan drágább lesz a Mustang GT-nél. A bejelentés mellé a Ford egy promóvideót is közzétett, amit a cikk alján lehet megtalálni.
Ezen két modell autózik tető nélkül, esőben, ami elvileg azt jelenti, hogy a „California egy állapot, amely bárhol elérhető”, mindenesetre mi inkább nem ösztönöznénk senkit arra, hogy kipróbálja, az elázott elektronikát elég költséges dolog javíttatni.
Olasz kollégáink eközben a kiszivárgott képek és kémfotók alapján számítógépes modellt készítettek arról, szerintük hogy nézhet ki a Ferrari Purosangue. A részletekről itt írtunk.