A Ferrari prototípusai éppen, hogy ledobták a Maserati Levante karosszériaelemeit, amikor a kiszivárgott képeket közzétették a neten valódi kasztnijával, ami jó rálátást nyújtott a luxuscrossover végső formájára. Azonban mivel még legalább egy év, amíg a kereskedésekbe ér a kocsi, van még mit tesztelni rajta és ezt örökítették meg kémfotósaink.

Sajnos a Ferrari nem érezte úgy, hogy a szivárgás miatt hagyniuk kéne ezt az álca dolgot, sőt, itt még több dolog van takarva, mint eddig. De legalább itt egy képen láthatjuk az autót, nem úgy, mint a lesifotókon, így jobban láthatjuk, milyen hosszú a Ferrari első ötajtósa. Bár gyakran SUV-ként utalnak rá, igazából egy magasan ülő kombinak tűnik, mint a Porsche Panamera Cross Turismo.

Bár a hátsó álca egyenes és szögletes fart sugall, a kiszivárgott képek és korábbi kémfotók alapján ennek az ellenkezője érkezik, egy sportos, fastback-szerű hátsó rész. Oldalt a crossoverekre jellemző kerékív-hosszabbítások lesznek láthatóak, elől pedig vékony LED-csíkok és a klasszikus 365 GTB/4 Daytonára emlékeztető motorháztető sejlik fel.

A motorteret egy V12-es tölti majd ki remélhetőleg hibrid V6-os és V8-as hajtásláncokkal, melyek ismerősek lehetnek a 296 GTB-ből és az SF90 Stradaléból. Emellett a legtöbb, ha nem az összes Purosangue összkerék-meghajtású lesz, hogy a leghatékonyabban küldje a több mint 800 lóerőt a kerekekre.

 

Mindeközben valaki tökéletesen demonstrálta, hogyan ne próbáljunk meg eltávolítani az autónkról egy kerékbilincset. Az esetről videó is készült, itt lehet megnézni.