És ez a felállás csak nőni fog, hamarosan jön ugyanis az elektromos Macan és a hibrid 911. Utóbbit láttuk tesztelni és a számtalan matricának hála kétségtelen, hogy melyik modell ez. Mivel az alapja a frissített 911, elől látható rajta a függőleges uszonykákkal ellátott lökhárító. Új fényszórók, sportkipufogók, és egy módosított hátsó lökhárító is van rajta.

Semmi olyasmit nem látunk, ami megkülönböztetné a hibridet a belsőégésű motoros 911-től, de ez a szériaváltozaton változhat, a Cayenne és a Panamera E-Hybridek például sárgászöld fékbetéteket kaptak. Azonban a 911 nem plug-in hibrid lesz, hanem hagyományos, a 919 Hybridtől les majd el pár dolgot.

Egyelőre keveset tudni a hajtásláncot, de a Porsche vezetői szerint a súly és az akkumulátor elhelyezése a legnagyobb kihívások. Ez alapján a lehető legjobban igyekeznek diétáztatni a kocsit, tehát kicsi és könnyű akkumulátorra számítunk.

Ezen felül a teljesítményt fogja a modell előtérbe helyezni, ami nem meglepő, hiszen több márka azért váltott elektromos meghajtásra, hogy kihasználják a villanymotorok nagyobb teljesítményét.


Mindeközben valaki tökéletesen demonstrálta, hogyan ne próbáljunk meg eltávolítani az autónkról egy kerékbilincset. Az esetről videó is készült, itt lehet megnézni.