A CX-60 méretre hasonló, mint a nemrég frissített CX-5, amely az újabb modellek mellett a kínálatban marad. Vele ellentétben azonban a CX-60 egy hátsókerekes platformra érkezik, így hosszabb lehet a frontrésze. A videóban látni még a sportos ablakokat, az első lökhárítón lévő légbeömlőket, a LED-fényszórókat és a hosszabb hátsó túlnyúlást, igazolva a korábbiak alapján már látottakat.

A Mazda szerint Kodo arculatukat a japán „a kevesebb több” elv és a „Ma”, azaz „az üres tér nyugodt és méltóságteljes gyönyöre” inspirálta. A kocsi oldalához a tervezők a japán kézírásból merítettek ihletet, a fehér árnyalat pedig segít kiemelni a karosszéria megmunkált vonalait.

A cég megerősítette, hogy a CX-60-at egy 2,5-literes hibrid hajtáslánc hajtja majd több mint 304 lóerővel, de a jövőben a sorhatos Skyactiv-X és Skyactiv-D sorhatos benzin- és dízelmotorok is csatlakoznak hozzá.

Hasonló kínálat várható majd a hétüléses CX-80-ban Európában és a két modell amerikai párjánál, a CX-70-nél és a CX-90-nél is.


Mindeközben egy japán kereskedés, akik lefoglaltak egy Bugatti Centodiecit, hajmeresztő áron kezdte árulni a még át sem vett kocsit. A részletekről itt írtunk.