Volker Wissing közlekedésügyi miniszter kijelentése, miszerint 2035 után is forgalmaznának belső égésű motorokat Németországban, némileg ellentmond az Európai Unió azon törekvésének, miszerint ettől az időponttól betiltanák a benzin/dízelüzemű új autók értékesítését.
Fontos kiemelni azonban, hogy Németország nem a jelenlegi üzemanyagokkal képzeli el a jövőt, hanem az úgynevezett „tiszta hajtóanyaggal”, melyek használatával a mostaninál jóval jelentősebb mértékben tudnák csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.
Wissing szerint nem támaszkodhatnak kizárólag az elektromos, vagy a hidrogénüzemű technológiákra. A miniszter ezzel egyrészt arra célzott, hogy 2035-re a megfelelő gyártókapacitás sem áll majd rendelkezésre, másrészt pedig a fejlesztéseknek köszönhetően a jelenlegi erőforrások használatával is komoly eredményeket lehet elérni.
Wissing egyfajta „technológiai semlegességnek” nevezte az álláspontot, ami már csak azért sem elvetendő, mert pont a Audi volt az, ahonnan jelentős eredményeket jelentettek nemrégiben, miszerint egy új V6-os dízelmotorjuk hidrogénnel kezelt növényi olajjal is képes működni, amivel mintegy 70-95%-os kibocsátáscsökkentést értek el – számolt be róla az AutóPult.
Viszik a Teslákat Kínában, újabb gyárat nyithatnak, itt írtunk róla!