Az új, akkumulátoros-elektromos változat már akkor készen állt, amikor az új generációs Spinter debütált, ám akkor még igen csekély hatótávval, és kizárólag dobozos karosszériával volt elérhető.

Mercedes eSprinter töltéskor

Ez azonban rövidesen változni fog, mivel megérkezett a hír, hogy befejezték az új technika tesztelését, ráadásul nem kímélték az eSprintert, mivel a svédországi Arjeplog környékén végezték el a hideg égövi próbákat, cudar mínusz 30 fokos hőmérsékletben.

Az új változat pedig kifejezetten sokszínű: a zárt mellett járóképes alvázként is megjelenik; nem csupán Európában, hanem Észak-Amerikában is elérhető lesz; és nem utolsó sorban három akkumulátor-kapacitás közül is választhatnak majd a megrendelők.

Az is kiderült, hogy az eSprinter sorozatgyártását az USA-ban, Charlestone-ban fogják megkezdeni várhatóan 2023 második felében, ezt követően pedig Düsseldorfban és Ludwigsfeldében is elkezdik majd gyártani az új eSprintert.


Mindeközben Mihail Litvin orosz vlogger újabb luxusautótól vett kirobbanó sikerű búcsút a Youtube-kattintások kedvéért. A részletekről itt írtunk.