A kockázat akkora, hogy az amerikai nemzeti közlekedésbiztonsági ügynökség, az NHTSA külön figyelmeztette a 2014-2016-os Kia Sportage, 2016-2018-as Kia K900 és 2016-2018-as Hyundai Santa Fe tulajdonosok némelyikét, hogy szabadtéren parkoljanak autójukkal, lehetőleg épületektől és más járművektől távol.

A probléma gyökere az ABS-modulban leledzik, amelynek rövidzárlata miatt a járművek motorterében forgalomban és leparkolva is tűz keletkezhet. A Hyundai még vizsgálja a műszaki hiba pontos okait.

Az értesített tulajdonosok továbbra is használhatják a járműveket, azonban erősen javasolt, hogy ne álljanak vele garázsba. Amennyiben a probléma akkor jelentkezik, amikor valaki ül az autóban, arra kell figyelniük, hogy jön-e füst a motortérből, éreznek-e égett vagy olvadt szagot és kigyullad-e az ABS hibáját jelző lámpa.

A Hyundai és a Kia igyekszik a lehető leggyorsabban, elsőbbségi levelekben kérni az érintett tulajdonosokat, hogy vigyék autóikat szervizbe kivizsgálásra. Ezután ellenőrzik, hogy minden rendben van-e az ABS-modulokkal és szükség esetén kicserélik őket újakra. Azoknak, akiknek korábban kellett megjavíttatniuk az autót, a szervizelés árát megtérítik. Valószínűleg csak áprilisban tudják azonban csak értesíteni a tulajdonosokat.


Mindeközben a Ford olyan technológiáról nyújtott be szabadalmi kérelmet, amely forradalmasíthatja a szállítmányozást. Itt írtunk a részletekről.