A Ferrari az amerikai cég segítségével építené meg digitális cockpitjét, személyautós részlegük és a Forma-1-es csapat már meg is határozták az első közös feladatokat, írja a Reuters.

Benedetto Vigna, a Ferrari új vezérigazgatója közleményben elmondta: „Hála a megállapodásnak ki tudjuk terjeszteni a digitális technológiákkal és a web3-mal kapcsolatos tudásunkat, mely területeknek nagy potenciálja van az autóiparban és a motorsportban is.

Vigna nem feltétlenül a levegőbe beszél, hisz a techszférából, konkrétan az STMicroelectronics nevű chipgyártótól érkezett a Ferrarihoz és már novemberben jelezte, hogy technológiai partnerségeket igyekszik a cég kötni a zöldtechnológiára való átállás jegyében.

Nem az olasz gyártó a Qualcomm első kuncsaftja: A General Motors és a Volvo is a Snapdragon platformra építené saját infotainment rendszereit és ezek a chipek működtetik a Renault kijelzőit is.

A chipset magas műveletfeldolgozó ereje miatt népszerű az autóiparban, a Volvo szerint nekik hála alapvetően nagy energiagényű vizuális, audio és mesterséges intelligencia-alapú funkciókat is kevés elektromosság felhasználásával tudnak futtatni, míg a Renault mérései szerint az ő rendszereik hétszer gyorsabbak, amióta Qualcomm-chipeket használnak.


Összegyűjtöttük, melyek lesznek idén azok az SUV-k, melyek bemutatóját mindenképpen érdemes lesz a hasonló kocsi vásárlásán gondolkodóknak kivárnia. Itt lehet elolvasni.