Az Audi rájött arra, hogy a méregdrága luxusautók sokkal több profitot termelnek, mint az olcsóbb és kisebb autók, eme felismerés nyomán pedig úgy határozott az autógyártó, hogy megszabadul két kisebb modelltől, és ráfókuszál a luxusautók gyártására.
Markus Duesmann vezérigazgató egy nyilatkozatban jelentette be, hogy a továbbiakban ne is számítsunk az A1-es és a Q2-es modellekre, ugyanis ezen modellek el fognak tűnni a kínálatból. Úgy fogalmazott, a Volkswagen-csoport újradefiniálta a márkák szerepét a piacon, és arra az elhatározásra jutottak, hogy az Audinak a prémium szegmensre kell koncentrálnia.
Habár egyelőre nincsenek konkrétumok, annyi biztos, hogy a zászlóshajónak számító modell egy teljesen elektromos autó lesz, hatalmas belső térrel, és egy egészen új szoftverrel, valamint architektúrával. A vezérigazgató közlése szerint a modell fejlesztése gőzerővel zajlik, és a tervek szerint 2025-ben debütálhat is.
A koronavírus-járvány által előidézett globális chiphiány kapcsán pedig úgy tudni, a VW-csoport úgy alakítja a gyártást, hogy a jelenleg rendelkezésre álló chipeket főként a legnagyobb bevételt hozó modellekbe építi be. Ennek okán pedig nem is kell magyarázni, hogy mi fog történni: minél nagyobb profit van az autón, annál nagyobb eséllyel élvez prioritást a gyártásban.
Mindeközben előkerült egy videó Szlovákiából arról, hogyan figyelmeztetik az autópályára forgalommal szemben felhajtani készülő autósokat - elég hatásos módszer, itt lehet megnézni.