Az érzékeny lelkületűek most inkább ne nézzenek ide. Egy Mihail Litvin nevű orosz youtuber tönkretett egy BMW-t, és a képek, amelyeket alább osztunk meg, szívszorítóak. Az áldozat egy frissen felújított BMW M5 (LCI), amelynek nyilvánvalóan semmi keresnivalója egy havas mező közepén.

A vlogger egy Isten háta mögötti helyre vitte a német szedánt, mielőtt benzinnel lelocsolta volna. Mihail Litvin a fagypont alatti hőmérsékletben, alsónadrágban sétált el a kocsitól, hogy elfogyasszon egy kis kolbászt (ez a védjegye), mielőtt elkövetné a jóvátehetetlen tettet.

   

A videós, akit pár haverja is elkísért, ezúttal lángoló nyilakkal próbálta elérni a kívánt hatást. Ez sokadjára sikerült is: az autó szó szerint felrobbant, és egy elszenesedett törmelékkupac lett belőle.

A helyi média, az ASTV.ru szerint az autó nem a youtuberé volt, hanem az egyik barátjáé, aki beleegyezett, hogy a sportkocsija elszenvedője legyen az erőszakos tettnek. Állítólag a BMW-t egy másik barátja, Said Gubdenszkij tiszteletére semmisítette meg, aki 2021 novemberében egy tragikus moszkvai balesetben hunyt el, miközben egy BMW M4 Competitiont vezetett. Utasát kórházba szállították, de sajnos ő is belehalt sérüléseibe. 

Persze a kocsi felrobbantása helyett lehetett volna úgy is tisztelegnie a barátja előtt Litvinnek, hogy mondjuk eladja azt és a befolyt összeget felajánlja valamilyen szervezetnek.

A Youtuber azonban inkább showman, mint szamaritánus, főleg, hogy nem ez az első alkalom. 2020 októberében egy négyajtós Mercedes-AMG GT 63 S Coupéval végzett, 2021 februárjában pedig egy Porsche Taycannal kedveskedett magának, amelyet szándékosan megrongált, amikor elhagyta a kereskedő bemutatótermét.

Egyértelmű, hogy ezeket a videókat csak egy céllal forgatja, hogy kattintásokat generáljon és a 8,58 millió feliratkozóval rendelkező YouTube-csatornája számai alapján ez sikerül is neki.


Összegyűjtöttük, melyek lesznek idén azok az SUV-k, melyek bemutatóját mindenképpen érdemes lesz a hasonló kocsi vásárlásán gondolkodóknak kivárnia. Itt lehet elolvasni.