A Chevrolet nemrég bejelentette, hogy a beszállítói problémák miatt az egyébként elég népszerű High Wing Spoiler már nem lesz elérhető a 2022-es Corvette Stingray-hez, most pedig az is kiderült, hogy a koronavírus-járvány okozta globális chiphiány miatt a gyártó kénytelen elhagyni a hátsó parkoló asszisztenst is a 2022-es középmotoros sportautókból.

A Corvette Action Center közölte, a globális ellátási problémák és a chiphiány miatt kénytelenek kihagyni a hátsó parkoló asszisztens funkciót az idén gyártott autókból, mely rendszer egyébként egy rakás ultrahangos érzékelővel működik, melyek a hátsó lökhárítón vannak elhelyezve, és egy hangjelzéssel tudatja a sofőrrel, hogy épp tolatva közelít egy tereptárgyhoz.

A parkoló asszisztens alapvetően is egy igen hasznos találmány, főként egy Corvette esetében, ahol valljuk be, igen korlátozott a kilátás hátul. Mivel azonban már nem is egy rendelés futott be a a 2022-es Corvette-re, hátsó parkoló asszisztenssel, a Chevrolet közölte, az érintettek cserébe egy 50 dolláros jóváírást kapnak.

Úgy tudni, a '22-es Corvette már csak pár hónapig készül a gyárban, ugyanis a Chevrolet május 6-án befejezi a 2022-es modell gyártását, és nem sokkal később, május 9-én pedig megkezdi a 2023-as modellek gyártását. Habár pontos információk egyelőre nem állnak rendelkezésre, de ha minden igaz, március 24-től már a kereskedőknél is lehet előrendelni a 2023-as modellekből.


Összegyűjtöttük, melyek lesznek idén azok az SUV-k, melyek bemutatóját mindenképpen érdemes lesz a hasonló kocsi vásárlásán gondolkodóknak kivárnia. Itt lehet elolvasni.