A Volvo Múzeum (valószínűleg) némi tavaszi nagytakarítás közepette olyan fogalomba botlott, amelyről valószínűleg kevesen hallottak. A Light Component Project 2000 jóval több, mint 22 éves, ahogyan azt a neve alapján is gondolni lehet. Az ötlet 1979-ben született, és egy korábbi EV tanulmányból ered. A koncepció végül néhány évvel később vált véglegessé, mivel a premierre csak 1983-ban került sor a környezetvédelmi szemináriumon Stockholmban.
Gyakorlatilag nem is autóról van szó, hanem inkább egy kerekeken guruló festett "héjról". Mostanra a modell alapos tisztogatáson esett át, a Volvo pedig azt tervezi, hogy az LCP 2000-rel idővel egy autókiállításra is ellátogatnak.
Galéria: 1983 Volvo LCP 2000 concept
A fejlesztés során a korábbi Saab-mérnök , Rolf Mellde volt a projektvezető, az elképzelés pedig az volt, hogy egy olyan ultra-takarékos autót tervezzenek, amely 2000-es évekbeli mércével mérve is biztonságos és praktikus marad.
További kritériumoknak is meg kellett felelnie, ilyen volt többek között a 700 kilogrammnál nem nagyobb önsúly és a 4 liter/100 km alatti üzemanyag-fogyasztás.
A Volvo összesen négy járművet gyártott, azonban mindegyiknek kissé eltérő műszaki adatai voltak. Az ék alakú kétajtós ferdehátúnak műanyag hátsó ajtaja volt, amely hozzáférést biztosított a hátrafelé néző hátsó ülésekhez. Az erőforrásokat turbódízel motorok szolgáltatták, egy 1,3 literes, 50 lóerős és egy 1,4 literes, 90 lóerős egység. A teljesítményt ötfokozatú kézi váltó vagy CVT váltó küldte az első kerekekhez.
Az egyik magnéziumból, a másik öntöttvasból készült, a dízelmotorokat pedig úgy tervezték, hogy bármilyen olajos üzemanyaggal működjenek, beleértve a repceolajat is. Az ambiciózus súlycél elérése érdekében a Volvo különféle alumínium, magnézium és műanyag anyagokat használt. Vicces tény - az ajtókeretek szénszálasak voltak... mintegy 40 évvel ezelőtt!
Korához képest túl fejlett volt ahhoz, hogy gyártásba kerüljön, mivel a hatékonyság akkoriban nem volt prioritás. Bár végül nem került a futószalagra, a formatervezési jegyek megtalálhatók az 1986-ban bemutatott 480-as kompakt modellben.
Forrás: Volvo Museum / Facebook