Radim Passer nem szívbajos ember. Néhány évvel ezelőtt már átlépte a 400 km/órás sebességet az Autobahnon egy Veyronnal, most pedig a Chiron volt soron.
A milliárdos cseh üzletember ezúttal is a német autópályát választotta a „nyilvános” tesztre, sikeresen el is érte a 417 km/órás sebességet, és persze videót is készített az esetről, amit a Youtube-ra is feltölött. Emiatt került most bajba.
A Közlekedési Minisztérium először csak közleményben kritizálta tettéért Passert, ám tovább bonyolódott az ügy, amikor Szász-Anhalt tartomány rendőrsége az ügyészség felé továbbította az esetet.
Az ügyben vizsgálat indult, ugyanis hiába nincs sebességkorlátozás, a szándékos veszélyeztetés azonban ettől függetlenül tiltott az Autobahnon, jelenleg pedig az a legnagyobb kérdés, hogy a száguldozás kimerítette-e ennek, valamint az illegális versenyzésnek a fogalmát.
Amennyiben megállapítják a sofőr bűnösségét, úgy akár két év börtönt is kaphat. Mindeközben a Bugatti is elhatárolódott Passer tettétől, a gyártó az általuk szervezett pályanapokon, kontrollált keretek között biztosítja autóik tudásának kipróbálását, ám ennek közúti formáit nem ajánlja – írta meg a Totalcar.
Mindeközben Vlagyimir Putyin közzétette vagyonbevallását, melyből az derül ki, hogy a nyugati luxusmárkák helyett inkább a klasszikus hazai autókra esküszik. A részletekről itt írtunk.