A hirdetést az eBay-re rakták fel, habár úgy tűnik, hogy egyelőre nem igazán kapkodnak érte, hiszen a különleges, hatkerekű, ám mindössze két ajtóval rendelkező Range Roverre csak pár licit érkezett, és még azok sem érték el a hirdető által megszabott minimálárat.

Az autó azonban egyedülálló a maga nemében, hiszen nem gyakran látni hatkerekű autókat az utakon, a kategória szinte egyetlen képviselője pedig a Mercedes G63 AMG 6x6. A meghirdetett Range Rover azonban abban nem minden tekintetben egyedi, mivel Khalid szaúdi király még a nyolcvanas években több háromtengelyes példányt is rendelt magának.

Azonban azt is meg kell említeni, hogy e darab konkrétan a BBC Radio 1 megrendelésére készült, egy rendezvényre, sőt, 2017-ben még egy cikket is írtak róla, mely a Land Rover Monthly magazinban jelent meg. Valószínűleg azért nem kapkodnak érte a vevők, mert kicsit megrágta az idő vasfoga, pár elektronikai problémát javítani kell, és egy fényezés is ráférne az autóra.

Alapvetően viszont nincs vele komolyabb gond: a motor rendesen duruzsol és szerkezetileg is teljesen ép. Az átalakításkor azonban nem tették túl magasra a lécet, mivel maradt az eredeti felépítés, csupán megtoldották egy plusz tengellyel, és egy hosszabb karosszériával; Perkins 4236 Diesel, 3,9 literes sornégyes motor hajtja, melyhez egy ötös kézi váltó társul, és valahol 80 környékén lehet lóereje.


Mindeközben kalapács alá került a Forma-1 hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek a korábban használt Mercedes-AMG C63 kombija. A részletekről itt írtunk.