A BMW 2013 óta gyártja a furcsa i3 nevű villanyautót, amely figyelemre méltó sikertörténetnek bizonyult; ez volt az egyik első igazán sikeres elektromos járművük, és egy időben a Nissan Leaf után a világ második legkelendőbb elektromos autója volt. Közel egy évtizede gyártják, de úgy tűnik, hogy ez már nem sokáig marad így.

Azt már tudjuk, hogy a BMW az i3 nevet a 3-as sorozatú szedán teljesen elektromos változatának jelölésére kívánja használni, valamint a jelenlegi i3-at egy hagyományosabb kis elektromos crossoverrel, az iX1-gyel kívánja felváltani. Az ausztrál Drive információi szerint a BMW idén nyáron, júliusban leállítja az i3 gyártását lipcsei üzemében.

Az i3-ból mára több mint 220 ezer példányt adtak el világszerte - 2020 októberében érte el a 200 ezres értékesítési mérföldkövet -, de a BMW számára nehézkes volt a gyártása, és a tulajdonosok számára is drága volt a javíttatása, mivel a karosszéria nagy mértékben használt szénszál-erősítésű polimert, valamint alumíniumot.

A BMW idővel frissítette az i3-at, növelve annak akkumulátor-kapacitását és hatótávolságát, 2018-ban pedig egy sportosabb i3S modellel bővítette a kínálatot, és egy generátorként használt motorral felszerelt, hatótávnövelő változat is szerepel még a katalógusban, bár az autógyártó szerint soha többé nem fognak ilyen járművet gyártani.

Mi a helyzet tehát az i3 crossover utódjával? Nos, az a következő generációs BMW X1 crossover elektromos változata lesz, amely ugyanarra a FAAR platformra épül, mint a Mini modellcsalád. Ezt a BMW és a Brilliance Automotive közösen fejleszti, és a nagyobb iX3-hoz hasonlóan Kínában fogják gyártani a világ többi része számára, várhatóan 2023-ban vagy 2024-ben debütál.


Mindeközben kalapács alá került a Forma-1 hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek a korábban használt Mercedes-AMG C63 kombija. A részletekről itt írtunk.